"Ah and I'll shout and I'll scream
But I'd rather not be seen
And I'll hide away for another day"
 

"Almost all the things that your eyes once promised
 I see in hers his too
 Now your eyes are red from crying
 Almost blue"
...
"Almost you
 Almost me
 Almost blue"

Ezzel a dallal várni akartam! December végéig... Karácsonyig... Míg leesik az első hó...
De ezektől a soroktól túlcsordul a szívem. Ünnep van. Hosszú ideje először, igazán.
Pedig nem történt semmi :)
Olvadozom!?

Az MTV-n megy (ment - vagy már sokadszorra ismétlik) egy mini sorozat pár művészi gimis, Cunnecticut-i srácról. Taking the stage. Tini táncosok, zenészek dolgoznak keményen az önmegvalósításért. A vászonról mindez szórakozásnak tűnik, de bizony nehéz meló.
Van köztük egy lány - Mia, énekes-dalszerző (bátorság kell ezt a terminust leírni, mert az államokban már lassan mindenki az, aki pengetni tud) - aki ha csak színpadra lép, ott biztos "csoda" történik. És van egy saját dala (több is van), ami... egyszerűen... telitalálat! Imádom!

Ha egyszer lesz albuma, biztos megveszem. Vagy letöltöm :)

Sokáig azt hittem, másokat - akik megbántottak, ártottak nekünk, vagy egyszerűen nem szeretnek - elhordani a sárga földig, átkozni, megalázni, megbosszulni, stb... értelmetlen, gyerekes és önző reakció. Úgy gondoltam, a férfiak igazán jók ebben (vagy inkább a tehetetlen kisfiúk), de be kellett látnom a nők is felveszik  velük a kesztyűt. Harag helyett rám inkább a teljes elkeseredés és önmarcangolás jellemző, ami - lássuk be - nem igazán egézséges.
B. épp magam alatt talált, mikor csak pusztán haverkodásból elkezdte ajánlgatni nekem az aktuális kedvenceit. És mert sírva vigad a magyar, a szobámban is forgószél kerekedett - két órányi pörgés-forgás, sírdogálva üvöltözés (éneklést kéne írnom, de nem akarok hiteltelenné válni) után végre sikerült megnyugodnom. Kiadni a dühöm valóban önzés... de legalább rajtam segített! Utána persze jöhet a bűntudat :)

Van pár - nem is olyan túl sok - dal a "történelemben", amit újra és újra előrángat, leporol, szétmarcagol, feltúrbóz, "maivá" tesz - szóval feldolgoz valaki. És olykor - elég ritkán - megtörténik, hogy az az ósdi eredeti valóban új jelentéssel gazdagozik.
Ennek kitűnő példája a következő nóta. Három teljesen különbző kontextus, három teljesen különböző érzés. Hogy is jelenthetné ugyanazt egy fekete nő, James Bond vagy a sír mélyén rekedt férfi torkából felharsanó mondat: "Ez egy új hajnal, egy új nap, egy új élet..."

"Hülye voltál" - mondom én majd. Csak múlna már el! Nem is én vagyok ez már...

Azt hittem nem rajongok a Beatbox-ért, de ezt a kijelentésemet az elmúlt napokban felül kellett bírálnom. Amit ez a bristoli srác művel, az egyszerűen fantasztikus. Talán egyszer felbukkan valahol Budapesten is... és csak remélni tudom, hogy nem hétköznap, munkaidőben (kénytelen leszek szabit kivenni). Lehet nálunk egyáltalán utcazenélni?

Ma este Lajkó-elektrik a hajón!

A napi dalból heti dal lett. Elnézést a hullámvölgyért... majd csak újra kimászom belőle.
Van egy dal, ami mindig ilyenkor talál rám. Neeeeem, nem lesz tőle jobb kedvem, ellenben kitűnő aláfestés a bánatban való lubickoláshoz. Mellékelem az angol fordítást (magyarul minden olyan erőltetetten hangzik, spanyolul meg nem értek).

A word does not say anything
And at the same time it hides everything
Just as the wind that hides the water
Like the flowers that mud hides.

A glance does not say anything
And at the same time it says everything
Like rain on your face
Or an old treasure map

A truth does not say anything
And at the same time it hides everything
Like a bonfire that does not go out
Like a stone that is born dust.

If one day you need me, I will be nothing
And at the same time I will be everything
Because in your eyes are my wings
And the shore where I drown,
Because in your eyes are my wings
And the shore where I drown
 

Georgie,

We will always love you and respect as our best brother!

Ki ne ismerné - ki ne szeretné - Emir Kusturicát. A rendezőt, aki a balkáni állapot tragikumát is, komikumát is egyszerre láttatja filmjeiben. Felejthetetlen poénokat, szállóigévé vált mondatokat, nemzetek - nemzetiségek - jellemző vonásait magába sűrítő karaktereket álmodik filmvászonra, álmot lát és olykor álmot, csodát láttat velünk. Mint az Arizónai álmodozók című filmben... a magasba repít, hogy aztán a mélybe taszítson.
A megannyi előadó közül talán leghűségesebb társa Goran Bregovics, aki a néma álmok alá muzsikát komponál. A mai dal mintha nem is evilágból való volna... egy ima, mert az a fájdalom és hála, amit az ember szabad beszélgetésekben nem képes szavakba önteni, az ima kötött sorai mögött kimondatlanul meghúzódva eljuthat lélektől lélekig.
(Hú de baromi giccses vagyok! Van amiről nem érdemes fecsegni)
Amint látjátok, ma a zene mellé mellékeltem egy rövid részletet a fent említett filmből. Így talán egyértelmű, miért ömlengek annyit Kusturicáról és az álmokról... A minőségért elnézést kérek, örökös időhiányban szenvedek :)

Nem bírtam tovább várni! Muszáj megosztanom veletek ezt a dalt. Igaz a nyári napról szól, de akárhányszor meghallgatom, elkezd bennem "zsizsegni" a swing ritmusa, és úgy érzem kiugroma bőrömből.

A két svéd fiú - Oscar Simonsson és Marcus Zingmark - első albuma 1997-ben jelent meg Sons Of Koop címmel. Ám az igazi sikert, a szélesebb nyilvánosságot vitathatatlanul az öt évvel később kiadott lemez - Waltz for Koop - hozta meg számukra. A kezdeti elektronikus kísérletezést jazz-el, swinggel párosítva igazán felejthetetlen dalok születtek, melyek olyan pozítív hangulatot sugároznak ami manapság meglehetősen ritka. A megjelenésükben sem hétköznapi srácok
- akik legszivesebben női kosztümben, erős sminkben állnak színpadra, nem titkolva ezzel hovatartozásukat  - hihetetlen koncerteket prezentáltak már nálunk (nagy zenekarral) és remélem a jövőben is megörvendeztetnek majd minket zenéjükkel.

"Mostanában elég gyakran adják az MTV-n a Vampire Weekend – A Punk c számát.
Igazi tavaszköszöntő, boldog kis nóta: rövid de szórakozató. A klip egyértelműen tükrözi amit a zene is sugall: néha a kevesebb több.
Nem kell milliókból puccos hangrendszer, drága rendezőtől Hollywoodot meghazudtoló videoklip, ha van egy jó ötleted és dallamod. (Gyakran egy jól ekészített párizsis szendvics a parkban sokkal jobban esik mint az étteremben elköltött minőségi, de csak összedobott sült.)
Ugynakkor a srácok nagy fába vágták a fejszéjüket: egy guitar band ami nem a világfájdalmonról vagy a (legtöbbször viszonzatlan) szerelemről énekel?
Rég nem hallottunk ilyet, nemes próbálkozás és nagy kihívás hisz mi sem egyszerűbb mint hormontúladagolásban szenvedő tiniket mély depresszióba taszítani vagy érzelmi hullámvasútra ültetni.
Egy kompromisszum nélkül vidám zene itt igazi gyöngyszemnek számít. A Vampire Weekendre érdemes tehát odafigyelni. Reméljük sikeresek lesznek, hisz színesek, fiatalok gombafejek, elkerülhetetlen a párhuzam a ifjú Beatles-el, ami talán sokkal nagyobb fát jelent." Z

Két hetes szünet után újraindulunk (ok).  Továbbra is várom ajánlásaitokat, és ha véleményetek van, ne felejtsetek el kommentelni! ;) Nem várhatok mindig 'Z'-re hogy kihúzzon a szószból...

 Tavasz van! Jó reggeeeeelt!

Még sötétben ébredtem, mikor valaki meglepett ezzel a dallal. Reggel öttöl csörgött az órám, háromnegyed hat körül kikászálódtam az ágyamból és  - ahogy minden reggel teszem - bekapcsoltam a számítógépem. Levelet kaptam. Dido-t hallgatni olyan volt, mint ha még mindig álmodnék (pedig nem is kedvelem). Ez a dal, ez a hang... mintha betakarnának és az arcom símogatnák. A kisfilm pedig egyszerűen gyönyörű. A bőrömön érzem a hajnali nap melegét, akár csak a gyászoló öreg hölgy, aki egy férfi arcképét viseli a fülbevalóján. Vár rám a napi küzdelem. Munkába indulok.

NyT! Emlékszel mikor a YouTube-on böngészve ráakadtunk egy felhívásra, ami arra buzdított, játszunk fel bármit, bármilyen hangszeren és osszuk meg a közzel? Jót derültünk rajta és tovább fantáziálgattunk arról, hogy ki milyen hangszeren fog befutni. Előbb gyógyulj meg "padtárs" és beszéljünk még egy kicsit erről!

Ma reggel nakedraygun barátom blogján publikálásra került egy az eredmények közül - Kutiman prezentálásában! Szerintem fergeteges! De járjatok utána magatok! Az első helyezettet nála tekinthetitek meg ;)

nakedraygun.blog.hu

Egy fekete férfi, aki mindenáron fehér kisfiú akar lenni... mondja mindenki mikor Michael Jackson kerül szóba. Micsoda kálváriát kell annak az embernek saját álmai miatt kiállnia. Meghurcolták az emberek, a bíróságok, a sajtó. Pedig csak a vágyait követi, mint egy gyermek, aki soha nem is szeretett volna felnőni. Egy végtelenül tehetséges gyermek, aki összeroppan a teher alatt. Lépten nyomon kifigurázzuk mégis több generáció képes utánozni a mozgását, vagy jellegzetes sikolyait. Egyetlen zenés-táncos szórakozóhelyen sem múlik el este nélküle. Millióan másolják zenei alapjait, vagy gazdagodnak meg egyszerűen abból, hogy "feldolgozzák" vagy paródiát készítenek róla. Ezrek próbáltak hasonlítani rá, rosszízű legendák keringtek arról, hogy nem is ő, hanem hasonmásai jelennek meg koncertjein. Forradalmiak és maradandóak voltak a videoklippjei.
Hosszú évek óta senki sem foglalkozik azzal, mit tett le ez a gyermek az asztalra, csak a ballépéseit lesik árgus szemmel a botrányra éhes újságírók. Az egyetlen amit képtelen vagyok megbocsátani neki, a túl rövid szárú nadrád világos zoknival.

Nekem Jacko az marad, akinek a kitűzőjét általánosban a farmer dzsekimen hordtam, akinek a koncertjei és videói VHS-en keringtek a szüleink között. Aki villámgyors térdgyakorlat után megperdül saját tengelye körül (mennyit gyakoroltam), majd bal lábát kifeszítve, övébe markolva (előrelátóan) arcába tolja kalapját...

Szóljon ez a dal most George-nak! Remélem nélkülözni tudjátok a diszkográfiát :)

Ma igyekszem szűkszavú maradni. Egyrészt mert a Quimby-t úgy hiszem - nagyon melegen remélem - senkinek sem kell bemutatni. Másrészt mert félek elszalad velem a ló, ha nosztalgiázni kezdek. De azért csak vágjunk bele!

 

Lehettem vagy 15 éves, mikor a Kispál előzenekaraként, az Almássy téren láttam először a bandát fellépni. Szégyen, nem szégyen, rájuk jobban emlékszem. A hirtelen trónfosztást nem követte újabb. Ha valaki megkérdezi milyen zenét szeretek, a sort mindig a Quimby-vel nyitom. A szavaik átszövik az emlékeim; használom őket. Visszaélek velük. Péntek éjjel egyedül hazafelé kóvályogva is az jár a fejemben, "ma éjjel semmi sem olyan...". Rápillantok a lánybuli maradékaként körmömre száradt vörös lakkra és már dúdolom: "legyen vörös"... A (társas) magányon kívül szinte csak a Quimby állandó az életemben. Persze azért nem ilyen drámai a helyzet, csak épp a hangulatom az.

 

A mai dalt NyT ajánlotta! Aki szintén zenész :) Nem fűzött hozzá kommentet (talán más megteszi helyette), de szívderítőbbet nehezen találtam volna hétfő reggelre! Majd a forgószél elviszi a vihart.

Srácok!
Mindenkinek köszönöm a jó kívánságokat és a szurkolást a bloghoz! Jól esik, hogy értékelitek a kezdeményezést!  De ahhoz, hogy "életre keljen" nem csak a támogatásotokra, a részvételetekre is szükség van. Nem sólóra vágyom. Kakofóniára :)
 

Ma a Zo által kijelölt csapásvonalon tovább haladva nem csupán zenei, hanem egy cseppnyi VIZUÁLis élményben egyaránt részetek lehet. Dave Tipper-re - napi előadónkra - nem kifejezetten e rövid kis videó stílusa jellemző, de magával ragadott a szösszenet (Előre bocsátom, hogy reszelést csak kifejezetten indokolt esetben vagyok hajlandó publikálni).  Pár éve kaptam egy aprócska zenedobozozt ami az Örömódát harsogja. Néhány napig imádtam, aztán ráuntam. Ha Dave Tipper Illabye-ját játszaná, egész biztosan nem a könyvespolc egy szinte elérhetetlen szegletén porosodna...

 "Nincsenek határok:
Dave Tipper egy hallgatag angol srác, két albuma, a régi Critical Path és a nem olyan régi Surrounded könnyeket csal az ember szemébe, ötvözi a klasszikus hangszereket a az elektronikával. Nem lehet kihagyni. Ugyanakkor a srác tánczenében is otthon van, ahol leginkább agresszív, fejrázós dolgokat kreál (Relish the Trough album)" Zo


Dave Tipper 16 éves kora körül vált a nu breaks alapító atyjává, és bár alig múlt harminc éves, "nagy öregnek" számít. Egy időben főleg külsőségeiről híresült el, tönkre vágott furgonok pickupjába szerelt be elképzelhetetlen méretű mélynyomókat. Övé a világ leghangosabb autója, egy Dodge Challenger. A Fuel Records producere. Tipper már többször bizonyított Magyarországon (Sziget, Volt, Balaton Sound, etc...). Az egyik legrafináltabb elektronikus zeneszerző, villámkezű szkreccser, és a tört ütemek nagy mestere.
 

Albumok:

Six Pak (1997)
The Critical Path (2000)
Holding Pattern (2002)
Surrounded (2003)
Tip Hop (2005)
Relish the Trough (2005)
The Seamless Unspeakable Something (2006)
The Fuel Years (2007)
Higher Ground (2007)
Tertiary Noise (2008)
Wobble Factor (2008)

Fél évvel ezelőtt munka közben - munka helyett - a neten böngészve találtam rá a Cinematic Orchestra-ra, YouTube-on. Az első track amit meghallgattam a fülembe mászott, feldobta a napom - szó szerint az egészet, mert nem sikerült túljutnom rajta (Theme reprise). A rutinos böngésző számára evidens: ahol kincset talált, ott érdemes mélyebbre ásnia. Így fedeztem fel magamnak egy olyan bandát, amit kis hazánkban csak nagyon kevesen ismernek. Koncertet is csak MAJDNEM adtak évekkel ezelőtt a Trafóban (végül Zagar ugrott be helyettük). Esténként, hazafelé, mp3-al a fülemben, a Petőfi hídon elsuhanva arról ábrándozom, hogy egyszer majd ők lépnek fel az A38-on, és én egész biztosan ott leszek!
 

Angliai jazz és elektronikus zenekar, amit Jason Swinscoe alapított a 90-es évek végén. A bandát a független Ninja Tune kiadó szeződtette le. Számos volt Dj Food tag igazolt át a csapathoz, (amit a neve alapján sokan egy személynek véltek, tévesen) például Luke Flowers (dob), Tom Chant (szaxofon), Nick Ramm (zongora), Stuart McCallum (gitár) és Phil France (basszus szekció). A volt tagok közt van Jamie Coleman (trombita), T. Daniel Howard (dobok), Alex James (zongora) és Patrick Carpenter (keverő). A legutoljára jött tag a manchesteri gitáros, Stuart McCallum.



Albumok:

És megérkezett az első komment - persze nem hagyományos módon, inkább - emailben. Szeretném idézni Zo-t, mert amit írt további kalandozásra csábít!

"Cinematic Orcherstrát először a Ninjatune vonalon ismertem meg. Igazi lázadó kiadó, a zenei demokráciért harcolnak illetve sok civilszervezetet támogattak (már pár éve nem hallottam tőlük zenét, remélem igy van még) ennek megfelelően sok amatőr zenész küld nekik zenéket és néha napján raktak honlapra ingyen elérhető muzsikát is.
Főleg hip hop és break a profiljuk, meg is lepődtem a cinematic orchestrán (kellemesen).
Sok önmagára igényes előadó forgalmaz hasonló hangulatú zenét, ezeken az embereken keresztül hihetetlen dolgokat tapasztalhat meg az ember. Ők az igazi újítók, akiket csak nagyon szűk réteg ért meg. (sajnos én sem)
Amik tetszhetnek Cinematic nyomán: Boards of Canada (kissé komorabb, leginkább a Warp kiadó gondozásában) Dave Tipper, Apparat." Zo