Sokáig azt hittem, másokat - akik megbántottak, ártottak nekünk, vagy egyszerűen nem szeretnek - elhordani a sárga földig, átkozni, megalázni, megbosszulni, stb... értelmetlen, gyerekes és önző reakció. Úgy gondoltam, a férfiak igazán jók ebben (vagy inkább a tehetetlen kisfiúk), de be kellett látnom a nők is felveszik  velük a kesztyűt. Harag helyett rám inkább a teljes elkeseredés és önmarcangolás jellemző, ami - lássuk be - nem igazán egézséges.
B. épp magam alatt talált, mikor csak pusztán haverkodásból elkezdte ajánlgatni nekem az aktuális kedvenceit. És mert sírva vigad a magyar, a szobámban is forgószél kerekedett - két órányi pörgés-forgás, sírdogálva üvöltözés (éneklést kéne írnom, de nem akarok hiteltelenné válni) után végre sikerült megnyugodnom. Kiadni a dühöm valóban önzés... de legalább rajtam segített! Utána persze jöhet a bűntudat :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.