Még sötétben ébredtem, mikor valaki meglepett ezzel a dallal. Reggel öttöl csörgött az órám, háromnegyed hat körül kikászálódtam az ágyamból és  - ahogy minden reggel teszem - bekapcsoltam a számítógépem. Levelet kaptam. Dido-t hallgatni olyan volt, mint ha még mindig álmodnék (pedig nem is kedvelem). Ez a dal, ez a hang... mintha betakarnának és az arcom símogatnák. A kisfilm pedig egyszerűen gyönyörű. A bőrömön érzem a hajnali nap melegét, akár csak a gyászoló öreg hölgy, aki egy férfi arcképét viseli a fülbevalóján. Vár rám a napi küzdelem. Munkába indulok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.